Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tanárok pénzügyi kultúrájukról készült jelentést tett közzé márciusban – vette észre a Népszava.
A felmérés készítői megpróbálták felmérni a válaszadó tanárok anyagi helyzetét is. A megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással, amit a jelentés „rendkívül jó aránynak” tart - idézi a lap.
A megtakarítással rendelkező válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit, a többiek eseti jelleggel - áll a jelentésben, azonban a megtakarítások átlagos összegére nem kérdezett rá. A felmérésben egyébként összesen 752 pedagógust kérdeztek meg, akik közül 705-en adtak „érvényes válaszokat” a 21 kérdésre. A jelentés készítői nem tagadják, hogy az eredményből nem lehet általános következtetést levonni, mivel a válaszadók egy része alacsony fizetésről számolt be - emelik ki.
Mi indokolta a kutatást?
A kutatás az ÁSZ szerint azért volt fontos a pénzügyi kultúra fejlesztése szempontjából, mert a pedagógusuk tudása és viselkedése jelentős hatással van az általuk oktatott tanulók pénzügyi tudatosságára. A hivatalos cél az volt, hogy felmérjék a különböző szakokon végzett tanárok ismeretei, attitűdje, viselkedése és motivációi közötti különbségeket.
Azonban a megkérdezett tanárok elsöprő többsége az általa oktatott szaktól függetlenül fontosnak tartotta a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatását.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.