Megöltek két tanárt egy svédországi iskolában

Két halálos áldozata van a dél-svédországi Malmö városának egyik középiskolájában történt súlyos, erőszakos cselekménynek, egy gyanúsítottat a hatóságok őrizetbe vettek - közölte hétfőn délután a helyi rendőrség.

  • Eduline/MTI

A rendőrség mindössze annyit közölt, hogy súlyos bűncselekmény történt.

Az Aftonbladet című svéd lap úgy tudja, hogy a Malmö Latin Iskola diákjai a tantermekben kerestek menedéket a támadás közben. A középiskolának mintegy 1100 diákja van. Az SVT közszolgálati televízió szerint a hallgatók éppen musicalt próbáltak a késő délután történtek idején.

A hvg.hu a Guardian értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy mindkét áldozat tanárnő, az ügyben egy 18 éves diákot letartóztattak, aki késsel támadt a pedagógusokra.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.