Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újabb tiltakozó és figyelemfelhívó akciókat indítanak, ha a választások után az új kormány – legyen az bármilyen összetételű – nem tesz azonnali lépéseket a pedagógus-szakszervezet követelésivel kapcsolatban.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a Népszavának azt mondta, hamarosan nyilvánosságra is hozzák javaslataikat, hogy követeléseiket az újonnan alakuló kormány se söpörhesse a szőnyeg alá.
Nagy Erzsébet azt mondta, arra számítanak, hogy a kormányalakítás jó ideig eltart majd, márpedig az oktatásban azonnal intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a helyzet ne romoljon tovább. Rendezni kell a béreket és a munkaterheket, hogy a döntések már idén szeptembertől életbe lépjenek.
A PDSZ ügyvivője a mostani kormánytól már nem számít érdemi lépésre, legalábbis a választások előtt már nem egyeztethetnek a köznevelési helyettes államtitkárral.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.