Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói március 16-án "kiürítenék" az egyetemet, így támogatva a tiltakozó pedagógusokat.
"Hiányzással a pedagógusokért" címmel szolidaritási akciót szervez március 16-ra - vagyis az idei év második pedagógussztrájkjának napjára - a szegedi hallgatókból és oktatókból álló Veritas Virtus Libertas csoport.
Arra kérik a hallgatókat, hogy a pedagógussztrájk napján "állítsák le" a felsőoktatást, és 14 órakor vonuljanak a szegedi Klauzál térre, ahol a résztvevők közösen fejezhetik ki támogatásukat a sztrájkoló tanároknak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.