Több száz tanárszakos egyetemista állt ki a sztrájkjogért harcoló pedagógusok mellett

Három nap alatt több mint 670 tanárszakos hallgató írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel a sztrájkjogért harcoló tanárok mellett állnak ki. Az egyetemisták azt írják, mindannyian feltették már maguknak azt a kérdést, milyen közoktatásba kerülnek majd frissen végzettként, és hogy egyáltalán szeretnének-e tanárként elhelyezkedni. Ezekre a sztrájkrendelet megjelenése óta még nehezebb választ adni.

  • Szabó Fruzsina

„Milyen közoktatás vár ránk? Milyen világba csöppenünk majd tanárként? Egyáltalán szeretnénk tanárként elhelyezkedni? Ezek azok a kérdések, amelyek valamennyiünkben felmerültek az egyetemi éveink alatt (…) Mindannyian különbözőek vagyunk, más-más jövőképpel. Ugyanakkor egyetértünk abban, hogy ezekre a kérdésekre péntek óta még nehezebb választ, válaszokat adnunk” – olvasható abban a szolidaritási nyilatkozatban, amelyet tanárszakos egyetemisták jegyeznek.

A hallgatók által emlegetett „péntek” február 11-e. Aznap jelent meg az a kormányrendelet, amely részletesen felsorolja, pontosan milyen szolgáltatásokat kell nyújtani az iskolákban, óvodákban sztrájk idején. Az általános iskolákban például reggel 7 és délután 5 között gyermekfelügyeletet kell biztosítani, a diákok csak a saját osztályukban lehetnek, minden csoportban, osztályban kell lennie legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai asszisztensnek. Az érettségiző osztályokban minden kötelező érettségi tárgyból meg kell tartani az órákat, a többi diáknak az órák felét. A rendelet addig lesz érvényben, amíg „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló” törvény – vagyis március 16-án, a következő pedagógussztrájk idején még biztosan.

A két nagy szakszervezet szerint a rendelet alaptörvény-ellenes, ezért – ha kell – nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. Közben legalább tizenkét iskolában kezdtek akciózni tanárok: úgy tiltakoztak a sztrájkrendeket ellen, hogy egy-egy napra megtagadták a munkát. Így döntött számos tanár például a budapest Szent László Gimnáziumban, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, az Eötvös József Gimnáziumban, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban.

A tanárszakos egyetemisták szolidaritási nyilatkozatukban azt írják, szeretnének szolidaritást vállalni azokkal a tanárokkal, akik az elmúlt napokban polgári engedetlenségi akcióba kezdtek. „Támogatjuk őket abban, hogy az alaptörvényben foglaltaknak megfelelően élhessenek a sztrájk megszervezésének és az abban való részvételnek a jogával” – emelik ki, hozzátéve: szolidaritásukról önállóan döntöttek, nyilatkozatuk nem áll összefüggésben sem egyetemeikkel, sem a szakszervezetekkel, sem gyakorlóiskoláikkal sem.

 

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.