Kitiltották a Maust több amerikai iskolából, a szereplők káromkodnak benne

Egy Tennessee állambeli iskolai körzetben megtiltották a holokausztról szóló, Pulitzer-díjas Maus képregény tanítását a középiskolai osztályokban.

  • Eduline

Az indoklás szerint azért, mert a képregény helyenként csúnya szavakat tartalmaz, valamint az egyik illusztrációja meztelenséget ábrázol. A világhírű képregény szerzője, Art Spiegelman érthetetlennek tartja a döntést – idézi a BBC riportját a Telex.

A McMinn megyei iskolaszék aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Mausban szereplő káromkodások nem illenek a tananyaghoz.

Az iskolaszék többsége január 10-én szavazta meg, hogy a Maus kerüljön ki a tananyagból. A testület azt mondta, a döntésüket nem befolyásolta a képregény témája. Julie Goodin, egy volt történelemtanár, aki jelen volt a tanács ülésén, azt mondta, hiába kérte a tagokat, hogy a képregény maradjon benne a tantervben.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma közleményében azt írta, hogy a Maus kulcsfontosságú a diákok holokausztról való tájékoztatásában. Art Spiegelman a CNBC-nek adott interjújában azt mondta, „értetlenül áll” a döntés előtt, és „orwelli” lépésnek nevezte azt.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.