Milyen lesz a középiskolai felvételi magyarból? Mutatjuk a részleteket

Ha idén jelentkeztek középiskolába, mutatjuk, milyen feladatokra számíthattok magyarból szombaton. Megnézhetitek mennyi időtök lesz az írásbelikre, illetve milyen segédeszközöket használhattok majd.

  • Csik V

A középiskolai felvételin egy magyar nyelvi és egy matek feladatlapot kell majd kitöltenetek, amelyre 45-45 percetek lesz. A vizsgák tíz-tíz feladatból állnak és tárgyanként 50 pontot szerezhettek. A feladatokat kék vagy fekete színű tollal kell megoldanotok, a rajzokat pedig ceruzával készíthetitek el.

A feladatlapokat a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze. Alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Illetve azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek. Az írásbeli felvételi vizsgák nem hagyományos tantárgyi tesztek: azt mérik fel, hogy a középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségekkel, képességekkel, kompetenciákkal rendelkeztek-e.

Milyen típusú feladatokra számíthattok?

A tíz feladatból álló feladatlap témaköreit itt nézhetitek meg. Tízből kilenc feladat egy-egy részkérdéshez, részképességhez kapcsolódik. A teszt a szövegértési, szövegalkotási, gondolkodási képességeiteket - felismerés, rendezés, tömörítés, következtetés, véleményalkotás-, valamint az íráskészségeteket is felméri. A feladatok szépirodalmi, ismeretterjesztő és köznapi szövegekhez egyaránt kapcsolódhatnak.

A tizedik feladat ettől összetettebb: önállóan kell szöveget írni egy adott témáról, egy adott műfaj keretein belül. A fogalmazásotokban a téma megtartásán és a terjedelmen kívül a helyesírásotokért, a nyelvhelyességért, a szerkesztésért és a stílusért is pontokat adnak.

A matek témaköröket a 9. osztályba jelentkezők számára itt találjátok, a nyolcosztályos gimnáziumba való felvételi témaköreit itt, a hatosztályos gimnáziumba való felvételiét pedig itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.