Mutatjuk, mikor ér véget az első félév az iskolákban

Az is kiderül, mikor érkezik a félévi bizonyítvány.

  • Eduline

A 2021/22-es tanév első féléve január 21-én ér véget, a diákok (és szülők) pedig egy héttel később, január 28-ig kapják meg a "félévi értesítőt".

Bár a tavaszi szünet még odébb van, de ha előre terveznétek,  ide kattintva megnézhetitek, hány napig tart majd a szünet.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.