Középiskolai írásbeli felvételi: mutatjuk, mire számíthattok matekból

Mutatjuk, mennyi időtök lesz majd a feladatsor kitöltésére és milyen segédeszközöket használhattok.

  • Eduline

A matematikai feladatsor megoldásával összesen 50 pontot szerezhettek, a tesztet 45 perc alatt kell majd kitölteni. A vizsgán vonalzón, szögmérőn és körzőn kívül más segédeszközt (például számológépet) nem használhattok.

A vizsgán előforduló témaköröket ide kattintva nézhetitek meg, azt azonban fontos tudni, hogy a feladatlapok nemcsak a lexikai tudást, hanem ehhez kapcsolódóan a gondolkodásotokat is. Bizonyos feladatok megoldásához többféle kompetenciára is szükségetek lesz. Vagyis a tantárgyi ismeretek mellett fontos lehet a feladatmegoldó készség, a problémaérzékenység, a kreativitás, a logikai biztonság, a szabálykövetés és a koncentráció is.

Az is elvárás, hogy a megoldásokat rendezetten, olvashatóan és követhetően írjátok le, ugyanakkor amiatt nem kell aggódnotok, ha az iskolában lassabban haladtok az utolsó év anyagának feldolgozásával. A feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok anyagára építenek.

Gyakorlás céljából érdemes lehet megoldani a korábbi évek feladatsorait, ezeket itt nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.