Enyhe megfázásos tüneteknél is gyanakodjunk koronavírusra - ezt tanácsolják a szülőknek

Nem csak a koronavírus okozhat légúti megbetegedést, de a gyerekeknél is érdemes tesztelni, ha felmerül a gyanú - tanácsolják a szakemberek.

  • Eduline

Bár még nagyon keveset tudni a fiatalabbak megfertőződéséről, az biztos, hogy az esetek többségében enyhébb tünetekkel jár a betegség, mint az idősebbeknél. Sőt a szakértők szerint nagy számban vannak olyanok is, akik teljesen tünetmentesen esnek át a fertőzésen. Ennek ellenére a tesztelés nagyon fontos, ugyanis a gyerekek mintegy 10 százalékánál előfordul, hogy később kialakulnak poszt-Covid tünetek.

„Tévhit, hogy a náthát, az influenzát és a koronavírust a fellépő tünetek alapján biztosan meg lehet különböztetni. Ez a három betegség ugyanis, főként gyerekeknél olyannyira hasonló panaszokat képes okozni, hogy csakis a teszt az, ami egyértelműen eldöntheti, hogy a tipikusan „náthás” tünetek mögött koronavírus húzódik-e meg" - idézi a hvg.hu Krivácsy Pétert, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztály vezetőjét, a K&H gyógyvarázs zsűritagját.

"Nagyon fontos ezért: ha egy gyereknél csak enyhe megfázásra utaló tünetek jelentkeznek, akkor is gyanakodjunk a koronavírusra és teszteljük, főként akkor, ha van koronavírusos a környezetében” – hangsúlyozta a szakember.

Hamarosan kezdődik a kisebbek oltása

"Szereztünk 2 millió vakcinát, az első 130 ezer adag, gyerekek számára elérhető vakcina december 20-án érkezik. Azt tanácsolom a szülőknek, ha tehetik, oltassák be a gyerekeket" - írtuk meg korábban Orbán Viktor múlt heti interjúja alapján. Múlt cütörtökön ült össze az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) különleges testülete, hogy eldöntsék, engedélyezik-e az 5-11 évesek Pfizer/BioNTech oltását. Az ügynökség megszavazta az engedélyezést, ez a döntés azt jelenti, hogy az egész Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját, ha a nemzeti hatóságok így döntenek.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.