Plusz egy év óvoda: fontos infókat tett közzé az Oktatási Hivatal, megvan a kérelmezés határideje

Január 18-ig kell benyújtaniuk kérelmüket azoknak a szülőknek, akik szeretnék még egy évig óvodában tartani a gyermeküket.

  • Eduline

„A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt” – írja az Oktatási Hivatal (OH).

A kérelmeket  2022. január 18-ig kell benyújtani, ha valaki ezt lekési, akkor nem kérelmezheti, hogy a gyermeke később kezdje el az általános iskolát (ez a határidő azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik a hatodik évüket, de szüleik nem szeretnék, ha 2022 szeptemberében elkezdenék az általános iskolát).

„A tankötelezettség korábbi megkezdése iránti kérelmet a szülő/gyám, vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be. Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, a kérelmet benyújtó szülő nyilatkozik arról, hogy a kérelemben foglaltakkal a másik szülő egyetért” – írja a hivatal.

A kérelmet Ügyfélkapun vagy postán lehet benyújtani, e-mailben nem. „Az e-mailben beküldött dokumentumok alapján a tankötelezettség megkezdésének halasztására irányuló eljárás nem indul meg” – figyelmezteti a szülőket az OH. A kérelem űrlapja és a kitöltési útmutató csak 2021. december végétől lesz elérhető az ohtan.oh.gov.hu oldalon.

Mi lesz az SNI-s és a BTMN-es gyerekekkel?

Ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a sajátos nevelési igény (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében január 18-ig szakértői véleményében javasolja, hogy a gyerek még egy évig óvodában maradjon, nem kell szülői kérelmet benyújtani. „Ilyenkor a szakértői véleményt az óvodában kell bemutatni, az óvoda pedig annak alapján berögzíti az óvodában maradás tényét a köznevelés információs rendszerében (KIR)” – írja az OH.

„Figyelem! Ha az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a gyermek további egy nevelési évig történő óvodában maradását támogató előzetes szakértői vélemény kiállítására január 18. napjáig nem kerül sor, és amennyiben a szülő szeretné, hogy gyermeke még egy évig óvodai ellátásban részesüljön, akkor a szülőnek kérelmet szükséges benyújtania a hivatalhoz a törvényi határidőn belül, vagyis legkésőbb január 18-a éjfélig” – teszik hozzá.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.