Három és fél órán át tárgyaltak a követeléseikről a tanárok, jövő héten folytatják

Szerda délután zajlott a pedagógusok sztrájkbizottsági tárgyalásainak második fordulója az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

  • Eduline

„Három és félórás megbeszélésen vagyunk túl, mégsem értünk az összes sztrájkkövetelés végére” – mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja az egyeztetés után. Összesen két követelésről volt szó, az egyik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos két rendelet visszavonásáról szólt, a másik pedig a béremelésről.

„Az elsővel kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy a jövő heti megbeszélésre hoznak majd javaslatot, reagálnak majd a sztrájkkövetelésünkre. A másodikkal kapcsolatban ugyanazt a javaslatot adták elő ajánlatként, amit Orbán Viktortól hallottunk, ami mindössze 10 százalékos emelésről szól, és 2023-ban valamilyen bérrendezésről. Ez a szakszervezetei oldal számára elfogadhatatlan” – jelentette ki.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke hozzátette: a következő egyeztetés jövő szerdán lesz. „Nélkülözhetetlen a bérek és a presztízs emelése, a munkaterhek csökkentése. Ebből nem engedünk” – mondta.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.