Három-négy iskolát zártak be eddig koronavírus-fertőzöttek miatt

Három vagy négy intézményt teljesen bezártak koronavírus-fertőzés miatt, további tíz-tizenöt iskolában pedig egy-egy osztály tanul otthonról.

  • Eduline

Egyre több intézmény kényszerül digitális oktatásra áttérni a növekvő fertőzésszámok miatt – írja az Infostart.

„Attól félünk, hogy nagyon nagy árat fogunk fizetni azért, hogy nem kellő időben, nem kellő határozottsággal lép fel a kormány, és ez komolyabb folyamatot is indíthat el, nagyobb fertőzési szintet fognak elérni az oktatási intézmények, ha a karanténintézkedéseket nem fogják megtenni"

– magyarázza Totyik Tamás. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke Ausztráliát és Új-Zélandot említi követendő példaként: bár a két országban jóval alacsonyabb az oltottsági szint, mint itthon, viszont nagyon határozottan cselekednek, amikor a fertőzés megjelenik egy intézményben, azonnal zárnak. Emellett a karantént és a kontaktkutatást is nagyon komolyan veszik.

Az egészségügy után egyébként a pedagógusok körében a legnagyobb az átoltottság, közel 80-85 százalékuk kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. A 12-18 éves korosztályban a tanulók harmada van beoltva, az igazán nagy problémát azonban a hátrányos helyzetű régiók diákjai jelentik. Ezeken a területeken nagyon alacsony az oltási hajlandóság, és ott más típusú intézkedésekre lenne szükség. "Nem elég az, hogy hirdetjük, hogy lehet menni oltásra, hanem oltóbuszokkal kellene végigjárni ezeket a területeket" – mondja Totyik Tamás.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.