Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kisebbek esetében is veszélyes a járvány, az óvodapedagógusok, pedig még nem védettek, ezért arra kérik a kormányt, tartsák zárva a köznevelési intézményeket és csak akkor nyissák ki őket, amikor a "hullám levonult".
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete továbbra is ragaszkodik az alsó tagozatok és az óvodák zárásához - írta közleményében a PDSZ.
"A PDSZ nem csak azért utasítja el ezt a teljesen érthetetlen döntést, mert sok óvodapedagógus oltása még csak alig néhány napja történt meg, vagy mert általánosságban is elmondható, hogy kollégáink védelme ki sem alakulhat a 19-ei dátumra. Ami önmagában is indokolná, hogy ne most nyíljanak meg az intézmények. Nem is csak azért utasítjuk el ezt a felelőtlen döntést, mert az súlyosan sérti az Alaptörvényt is: ha a szülő kényszerből beviszi a gyerekét az intézménybe, mert nem tud rá vigyázni, nincs módja otthon maradni, akkor gyermeke élethez és egészséghez való joga, ha otthon marad és nem viszi be, a tanuláshoz való joga sérül. A kormánynak nem szabadna ilyen választás elé állítania a magyar családokat" - írták.
A PDSZ szerint a kormány döntése 660 ezer gyermeket, 330 ezer óvodást és nagyjából ugyanannyi alsóst érint, valamint szüleiket, azaz nagyjából 1.2 millió fiatal felnőttet, és az érintett gyermekek testvéreit. A szakszervezet szerint a legkisebbek esetében a legnagyobb a veszély az intézményekben, hisz ők azok, akiknél nincs és jórészt nem is lehet távolságtartás, és a maszkviselésről sem lehet beszélni az esetükben.
A gyerekek számára nincsenek oltások. Ami pedig még nagyobb baj, hogy fiatal szüleik sincsenek még beoltva – ráadásul egyre többen kerülnek súlyos állapotba az új variánsok terjedésével. Emellett az óvodások és alsó tagozatosok testvérei sincsenek beoltva, akik esetleg most érettségiznek"
- közölte a PDSZ.
A Pedagógusok Szervezete is hasonlóan reagált a tegnapi bejelentésre, bár részsikernek tekintik, hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak, de aggasztónak találják, hogy éppen azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legkevésbé lehet megvalósítani a távolságtartást. Orbán Viktor bejelentése szerint ugyanis csak a felesősöknek és a kisgimnazistáknak csúszik április 19-ről május 10-re a tantermi oktatás kezdete - az óvodások és az alsósok továbbra is 19-től kezdik személyesen az iskolát.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.