A gyermekorvosoké a felelősség, de annyi az eset, hogy nem bírják

„Értelmetlen káosz az egész” – mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

  • Eduline

Az elnök a 444.hu-nak nyilatkozott a háziorvosok helyzetéről a tanévkezdést követően. Szerinte abszolút kezelhetetlen helyzet állt elő a családoknak és a háziorvosoknak.

ármit csinálunk, minden szeptemberben a gyerekek 70-80 százaléka megfázásos tünetekkel, orrfolyással kínlódik, ami a közösségbe járás és a változékony időjárás következménye. Ha őket mind kötelezően otthon tartjuk napokig, akkor megszűnik a közoktatás.”

Ez nem újdonság, ezekkel a megfázásos betegségekkel ugyanis a szülők minden évben találkoznak, eddig rájuk volt bízva, hogy hagyják-e pár napig pihenni a gyereket, és aztán mikor engedik iskolába. A gyerekorvosok éppen azt akarták elérni, hogy a szülők tanévenként 2-3 nap helyett akár ennek a dupláját is igazolhassák. Egy háziorvosra ugyanis ezer vagy még ennél is több gyerek jut, ez átlagban most 50-70 esetet jelent naponta.

A szövetség elnöke szerint amíg tavasszal az iskolák az oktatás átszervezésével, digitális átállításával kerültek szembe, most egészségügyi helyzet van, amire nincsenek felkészülve. Amikor az oktatási államtitkárság – nyilván elővigyázatosságból – úgy döntött, hogy kiveszi a szülők kezéből a döntést, és orvosi igazolást követel mindenkitől, kezelhetetlen helyzetet hozott létre, áttolta a problémát a háziorvosi rendszerre.

"Nem mi döntjük el, hogy hány osztály kerül karanténba"

Bár a hibrid oktatásról a járvány második hullámához érve is megoszlanak a szakmai vélemények. Az idei tanév eddigi tapasztalatairól beszélt Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.