Fertőtlenítőszerek nélkül indul a tanév?

A PDSZ közzétett egy levelet, amiben azt írják, hogy a fertőtlenítőszereket augusztus 29. és szeptember 4. között szállítják ki az iskolákba.

  • Eduline

Úgy indul az iskolaév, hogy az intézmények nem hogy fertőtlenítve várják a diákokat, de a jóváhagyott fertőtlenítőszerek még csak el sem jutnak a rendeltetési helyükre a kezdésre – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A PDSZ ezt egy helyettes államtitkár levele alapján írja, amit közzé is tettek oldalukon.

A fertőtlenítőszereket a fenntartók fogják megyénként átvenni 2020. augusztus 29. és 2020. szeptember 4. között, és ők fognak gondoskodni az intézményeik közötti kiosztásról.

-olvasható az államtitkár levelében.

Ebből arra következtetnek, hogy az iskolában még nem történt meg a fertőtlenítés és, hogy a szükséges szereket sok intézményfenntartó szeptember 4-én kapja csak meg.

Nyugodtan élhetünk a gyanúperrel, hogy az első fertőtlenítésre sok helyen legkorábban (!) csak a tanítás második hetétől kerülhet sor.

Hibrid oktatás, kötelező maszkviselés vagy csúsztatott kezdés - mi a legjobb megoldás?

A jelenleginél nagyobb szigort is elfogadnának a szülők, ha az idei iskolakezdésről kérdezik őket. A hvg.hu utánajárt, mi az általános vélemény a tanévkezdés előtt pár nappal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.