Válságkezelő akcióterv kidolgozására sürgetik a kormányt a civil szervezetek és tanodák

A hátrányos helyzetű gyerekek egy része a digitális munkarend bevezetésével teljesen kiesett az oktatásból, ezért 25 tanoda és civil szervezet sürgeti a kormányt, hogy hozzon intézkedéseket az érdekükben – írja a 444.hu.

  • Eduline

A lap beszámolt arról, hogy több civil szervezet és tanoda nyílt levelet címzett Maruzsa Zoltánnak, amelyben leírták, hogy rengeteg olyan család van, ahol nincsenek meg a megfelelő technika körülmények a digitális oktatáshoz. Sok helyen, ha van is okostelefon, többen osztozkodnak rajta, így képtelenség rendesen részt venni a távoktatásban. A 2017-es országos kompetenciamérés adataiból azt is leszűrték, hogy a tanulók ötödéhez nem jut el a digitális távoktatás. Ha ezt a számot megfelezzük, még akkor is százezer olyan tanuló lenne az országban, akik most hónapokra kiesnek az oktatásból.

Azt írják, több civil szervezet, cég és magánszemély fogott már össze, hogy segítsenek a hátrányos helyzetű gyerekeknek, de ez valójában az állam feladata lenne. Nekik kellene egyenlő hozzáférést biztosítaniuk a távoktatáshoz. Ezért arra kérik az államtitkárságot, hogy dolgozzanak ki válságkezelő akciótervet a nehéz helyzetben élők számára.

Azt javasolják, hogy

  • mérjék fel, hány olyan gyerek van a közoktatásban, akivel az iskola egyáltalán nem tudta felvenni a kapcsolatot,
  • mérjék fel, hány olyan gyerek van, akivel fel tudta venni az iskola a kapcsolatot, de eszközök híján vagy az otthoni körülmények miatt nem tudnak részt venni az oktatásban,
  • állami forrásokkal, forprofit és civil szervezetek összefogásával kezdeményezzék a családok megfelelő eszközökkel és internetkapcsolattal való ellátását,
  • mérjék fel, hogy mely településeken lehet szükség arra, hogy ingyenes, szélessávú wifi-szolgáltatást építsenek ki, amelyhez szabadon tudnak csatlakozni azok, akiknek nem megoldott az otthoni internethozzáférés,
  • dolgozzanak ki akciótervet a járványveszély elmúlta utáni időszakra a szülőket, iskolákat, tanodákat és civil szervezeteket bevonva.

Alsós diákok szülei meséltek tapasztalataikról - hogyan oldják meg az otthoni tanulást?Eddig főként diákok ragadtak billentyűzetet, hogy leírják nekünk tapasztalataikat a digitális oktatással kapcsolatban, de vannak szülők is, akik szívesen megosztják velünk a mindennapok nehézségeit. Most az alsó tagozatos gyerekek szüleit kérdeztük arról, hogyan tanulnak otthon?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.