Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tampai Clarence Leon King középiskola alatt 145 koporsót találtak egy négy négyzetméternyi területen, amely a 20. század közepén a városi Ridgewood Cemetery temető lehetett. Szegény embereket, zömében afro-amerikaiakat temettek el itt - írja a CNN.
A középiskola 1960-ban nyílt meg a területen. A vizsgálatok azután kezdődtek, hogy múlt hónapban valaki az iskolaszék egyik tagjának a temető lehetséges helyéről beszélt - írja a CNN. Az iskolakerület által alkalmazott technikusok két hétig radarral keresték a koporsókat, amelyek 3-5 láb (1-1,5 méter) mélyen, egy hold (körülbelül 4 046 négyzetméter) - jelenleg szabadon álló - területen vannak eltemetve.
A radar önmagában nem tudja pontosan megmondani, mi van a felszín alatt, de a a talált objektumok mintázata megegyezik az egy holdnyi temetőről szóló történeti feljegyzésekkel - írta közleményében az iskolakerület. Több mint 250 embert temethettek el ezen a területen, a legtöbbjük afro-amerikai volt.
A területet körbekerítették, a megyei orvosok vizsgálatai és az állami régészek megfigyelései alapján a következő 30 napban dől el, hogy lezárva marad-e, vagy visszaadják az iskolának.
Korábban már találtak egy elfeledett temetkezési helyet a városban: szeptemberben egy apartman komplexum alatt leltek rá Tampa valószínűleg első afro-amerikai temetőjére, majdnem száz lakónak ki is kellett költöznie a vizsgálatok miatt.
Zseniális előtte-utána fotó: hét tanárnak egyszerre született gyereke egy amerikai iskolában
A Kansas állambeli Goddard Oak Street általános iskolájában hét tanárnő egyszerre szült, terhességükről és a gyerekeikkel is készítettek közös fotót - írja a Good Morning America.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.