Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés, juttatásai az ösztöndíjak és a munkaszerződések rendszerén alapulnak majd, és módosul a szakképzésben oktatók jogállása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára
Pölöskei Gáborné kifejtette, hogy a szakképző iskolákban az 1 éves ágazati alapozót 2 éves szakmai képzés követi majd, a technikumokban pedig a 2 éves ágazati alapozó végeztével az eddigi 1 évről 3 évre bővül a szakmai képzés, ami a duális együttműködésekben érintett cégek elvárásának is megfelel.
A technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít majd, javul a vizsgák tervezhetősége, csökken a tanulók túlterheltsége, a megszerzett tudás az elhelyezkedést és az egyetemi tanulmányokat egyaránt megkönnyíti - tette hozzá.
A tanulóknak először csak ágazatot kell választaniuk, a szakirány választása később esedékes, és - mint fogalmazott - a vizsgarendszer szemlélete is megújul, hiszen fogalmak megtanulása helyett elsősorban a szakmák elsajátítását kérik számon. A vizsgakövetelmények kidolgozása jövő tavasszal zárul, ezt követheti majd az iskolák felkészítése.
A szakképzési ösztöndíjrendszer a tanulmányi teljesítménytől függ. A szakképzési ösztöndíj a szakképző iskolák 9. évfolyamában egységesen 14 ezer forint, majd a teljesítménytől függően 10 ezer és 50 ezer forint közötti azoknak, akik nem vesznek részt duális képzésben. A technikumokban a 9. és 10. évfolyamosok havi 7 ezer forintot kapnak egységesen, és további juttatásokra is jogosultak. Ösztöndíjat a munkaszerződéssel nem rendelkezők kaphatnak, a duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. A helyettes államtitkár szerint 2021-ben már csaknem 110,5 ezren kaphatnak szakképzési ösztöndíjat.
Hozzátette, hogy a tehetséges, de rászoruló tanulókat az Apáczai-ösztöndíjprogram keretében további 30 ezer forinttal támogatnák havonta.
További újítás az orientációs osztályok indítása a kompetenciateszteken rosszul teljesítő tanulóknak, hogy a képességeikben megerősödve mehessenek tovább a szakképzésbe. Akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, részszakmákat tanulhatnak, a Híd program helyett egy új felzárkóztatást segítő program indul Dobbantó néven - tette hozzá.
Jelentősen átalakul az oktatói életpálya is a szakképzésben, hiszen a követelmények jelentősen eltérnek a közneveléshez képest - emelte ki Pölöskei Gáborné. Közölte, hogy a szakképzési törvény részletes vitája kedden kezdődik, és folyamatban van a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet is.
Ilyen lesz a szakképzés rendszere: mi változik 2020-tól?
Jövőre jelentősen átalakul a szakképzést nyújtó középfokú iskolák rendszere. A jelenleg fennálló tervezet szerint többek között az iskolák neve, a tanítási idő, valamint a szakmai gyakorlat működése is megváltozna. Itt vannak a legfontosabb kérdések.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.