Friss felmérés: a magyar tanárok a legrosszabbul keresők között vannak Európában

Rossz kezdő fizetés után alacsony bérnövekedés vár a magyar tanárokra az Európai Bizottság friss jelentése szerint.

  • Eduline

A bizottság Eurydice hálózata a pedagógusok pénteki világnapja alkalmából tette közzé áttekintését a tanárok és az iskolaigazgatók juttatásairól, ez alapján pedig igazán nincs mire büszkének lennünk - írja a hvg.hu.

A jelentés megállapítja, hogy a vizsgált 2017/2018-as tanévben a legtöbb európai országban emelkedett a tanárok fizetése, ám ez a legtöbb esetben – így Magyarországon is – csak az inflációkövető indexálásnak köszönhető.

A jelentés szerint Magyarországon egy kezdő óvodapedagógus vagy tanító éves bruttó fizetése 6875 euró (2 millió 286 ezer forint). Ez egy hónapra lebontva bruttó 190 ezer forint, azaz amit a fiatalok hazavihetnek, az Budapesten egy albérlet kifizetésére sem elég. Nem járnak sokkal jobban az egyetemi/főiskolai végzettségű tanárok sem, az ő kezdő bruttó bérük éves szinten 7639 euró (két és félmillió forint) - írja az oldal.

Ennyit keresnek a pedagógusok 2019-től: kiszámoltuk, itt vannak az adatok

Mennyit keresnek majd a pedagógusok 2019-ben? Tényleg emelkedik a fizetésük? Sajnos csak keveseké - a pályakezdők is csak azért számolhatnak valamivel magasabb fizetéssel, mert a garantált bérminimumnál egy pedagógus sem kereshet kevesebbet.

A magyar adatokat vizsgálva az is szembetűnő, hogy mennyi időt kell a pályán tölteni ahhoz, hogy a legmagasabb fizetési kategóriába kerüljenek a tanárok. Nálunk ezt 42 év után érik el a pedagógusok, ami persze nem jelenti azt, a nyugdíj közelében felveti őket a pénz. Egy 42 éve a pályán lévő magyar tanár éves bruttó fizetése 14 514 euró, azaz 4 millió 800 ezer forint.

Fontos adat az is, hogy a vizsgált országok közül Magyarországon feltűnően nagy a különbség az iskolaigazgatók és a tanárok fizetése között. Egy iskola vezetője minimum bruttó 12 ezer eurót (4 millió forintot) kap, azaz majdnem dupláját egy kezdő tanár fizetésének.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.