Újabb agglomerációs településen épül új iskola

Új általános iskola épül Budakalászon, az alapkövét pénteken tette le Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

  • Eduline/MTI

Az iskola 3,5 milliárd forintos állami támogatásból épül.

Rogán László (Fidesz-KDNP) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a terv szerint jövő év szeptemberére elkészülő, háromszintes iskolában 16 tantermet alakítanak ki, lesz benne biológia-földrajz, fizika-kémia szaktanterem, nyelvi labor, három részre osztható tornacsarnok és étterem.

A Turi Attila Ybl-díjas építész által tervezett intézményben 400 gyerek tanulhat majd.

Két új középiskola is lesz Dunakeszin, több mint 1500 diákot tudnak majd fogadni

Két új középiskola indulhat Dunakeszin 2022 szeptemberében, a két tanítási nyelvű gimnáziumban, valamint az informatikai, közgazdász, gépész és elektronikai szakirányokat indító szakgimnáziumban összesen több mint ezerötszáz diák tanul majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.