Arany- és bronzérmes helyet is szereztek a magyar diákok az informatikai diákolimpián

Remek eredményeket értek el a magyar diákok a Bakuban megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) – a csapat egyik tagja aranyérmes, egy másik tagja pedig bronzérmes helyen végzett.

  • Eduline

„Ma volt a második, egyben döntő versenynap az IOI-n. Ez alapján Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanulója, a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) abszolút győztese az IOI-n is aranyérmes helyen végzett, a 27. helyen, 418.26 ponttal” – írja Facebook-oldalán Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, hozzátéve: Nagy Nándor (Budapesti Fazekas Gimnázium) bronzérmes értékű helyen végzett (129), 280.47 ponttal.

A másik két csapattag is igen jól szerepelt a 331 fős mezőnyben: Molnár Bálint (Budapesti Fazekas Gimnázium) a 167. helyen, 246.33 ponttal, Noszály Áron (Debreceni Fazekas Gimnázium) 208. helyen, 209.63 ponttal.

Hozzáteszik: a hivatalos eredményhirdetés szombaton lesz. A magyar csapat a társaság Neumann János Tehetséggondozási Programja keretében készült a versenyre, a diákokat Dr. Horváth Gyula, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály alelnöke és Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke vezeti.

Taroltak a magyar diákok az elmúlt hónapokban a diákolimpiákon: íme az eredmények

Elsöprő sikereket arattak a magyar diákok a diákolimpiákon és nemzetközi versenyeken. Több tantárgyból is sikerült bezsebelniük a bronz, ezüst és aranyérmeket. Összegyűjtöttük az idei eredményeket.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.