Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hátrányosan érintik az alternatív iskolákat a köznevelési törvény módosító csomagjához benyújtott összegző módosító javaslat – olvasható a Szülői Hang közösség közleményében.
A törvénymódosítás kimondja:
Az Nkt. 9. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki:
„(9a) A (9) bekezdés alkalmazása során az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel a következő szempontoknak: a) a Nat-ban meghatározott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben, összhangban a tanulók félévenkénti értékelésével, b) a Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától.”
A Szülői Hang szerint ezek a rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok. „Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyagtartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban. Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek” – olvasható a közleményben.
Hozzáteszik: ezekben az intézményekben felbecsülhetetlen oktatási tapasztalat és pedagógiai tudás halmozódott fel, a Szülői Hang szerint a módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az iskolák nem tudják majd betartani a törvényt anélkül, hogy feladnák létezük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket.
A Szülői Hang felszólítja a kormányt a módosítás visszavonására.
Kedden szavazhatnak a köznevelési törvény módosító csomagjáról
Július 2-án, kedden tartják a zárószavazást a köznevelési törvény módosító csomagjáról a Parlament oldalán található napirendi javaslat szerint.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.