Társasjátékkészítő-pályázat 3D nyomtatóval? Tíz középiskola versenyzik idén a fődíjért

Sokszor a hétvégét is az iskolában töltik azok a diákok, akik 3D-s társasjátékot terveznek egy magyar cég felhívására. A legjobbak pedig meg is tarthatják a nyomtatókat. A CraftUnique által idén második alkalommal megszervezett verseny kapcsolódik a Digitális Oktatási Stratégiához is.

  • Eduline

A 3D nyomtatás néhány évvel ezelőtt még új dolognak számított, az iskolák pedig sokszor nem mertek ilyen projektekkel foglalkozni. A gyerekek viszont nagyon lelkesek a digitális oktatási eszközök kapcsán. Sokszor hétvégén is az iskolában töltik szabadidejüket, hogy a 3D társasjátékot tervezzék, fejlesszék. Voltak, akik azonnal munkához láttak, ahogy megérkezett a cég 3D nyomtatója: egy nappal a nyomtató kiszállítása után kész, kinyomtatott tárgyról posztoltak képet, így már húsvéti nyuszikról is készültek fotók.

CraftUnique Kft.
CraftUnique Kft.

Mákos Csaba, a CraftUnique ügyvezető igazgatója nagyon várja már az idei társasjátékokat: „Bízunk benne, hogy remek pályaművek születnek, és közben a diákok és tanárok is sokat tanulnak majd. Azt látjuk, hogy a munka során felszabadulnak a kreatív energiák, diákok és tanárok együtt élvezik, hogy valami nagyszerű dolog születik.”

CraftUnique Kft.

A CraftUnique társasjátékkészítő-pályázata 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a 3D nyomtatás könnyebbé tegye a tanulást. 2019-ben a beküldött pályázatok alapján 10 középiskolát választott ki a vállalat, melyeknek nyomtatót biztosítottak a versenyre. A 10 kiválasztott intézménynek másfél hónap alatt kell elsajátítania a 3D nyomtatás fortélyait, ehhez segítséget is nyújt a cég: videós távoktatásban, illetve folyamatos konzultációs lehetőséggel. A diákokból és tanáraikból álló csapatok feladata, hogy komplex, egyedi társasjátékot tervezzenek, és azt készítsék is el. A kritériumok között szerepel, hogy egy választott iskolai tantárgyhoz kapcsolódjon a játék, legyen egyedi, hogy 4 vagy több résztvevő játszhasson vele egyszerre, s legalább 25%-ban CraftBot nyomtatóval készüljön. A társasjátékok beadási határideje május vége, az első három helyezett pedig június 8-án egy díjátadón veheti át megérdemelt nyomtatót.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.