Megható, diszlexiáról szóló vers terjed a Twitteren

Nagyon népszerű az interneten annak az amerikai tanárnak a Twitter-bejegyzése, akinek diszlexiás diákja egy különleges verset írt.

  • Eduline

Egy amerikai iskolában azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy írjanak verset, és az egyik kislány műve annyira lenyűgözte a tanárát, hogy kiposztolta a Twitterre és az internetezők is teljesen odavoltak érte - szúrta ki Könyvesblog. 

Twitter/Jb5Jane

A Dyslexia című versben csupa olyan mondatok szerepelnek, amelyet valószínűleg sok, olvasási nehézséggel küzdő gyerek fejébe plántálhatnak az évek során - írják. Ilyen a "hülye vagyok, csődtömeg vagyok, nincs ember, aki szerint tehetségem lenne a szavakhoz" és hasonlók. A vers végén azonban van egy csavar: arra kéri az olvasót, hogy lentről felfelé olvassa el a verset, ezzel pedig az egész vers üzenete megváltozik. Senki nem érheti el, hogy ezeket gondoljam - ezzel a sorral "kezdődik", vagyis megcáfolja az összes negatív mondatot.

Fontos üzenetet küldött a politikusoknak, a felnőtteknek a 16 éves svéd diáklány

A politikusoknak és a felnőtteknek csatlakozniuk kell a diákok éghajlatvédelmi mozgalmához - mondta Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivista a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap hírportálján pénteken, a Fridays for Future elnevezésű mozgalom világméretű tüntetésének alkalmából közzétett írásában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.