Zárva tartanak a szerbiai iskolák az influenzajárvány miatt

Egyhetes iskolaszünetet rendelt el a szerb kormány a jövő hétfőtől az általános és középiskolában, hogy ezzel akadályozza meg, vagy legalább lassítsa az influenza terjedését az országban.

  • Eduline

A dél-szerbiai iskolákban egy héttel hosszabbították meg a téli szünetet, míg a Vajdaságban rendkívüli szünetet rendeltek el. A diákoknak február 25-én kell a legközelebb beülniük az iskolapadba.

A javaslatot az egészségügyi minisztérium terjesztette a kormány elé, mert az idei influenzajárvány során az idén eddig több mint százezren betegedtek meg, és 29-en bele is haltak a betegségbe. A tárca szerint most tetőzik a járvány, és a leggyakrabban éppen a gyerekek betegednek meg. Az országos közegészségügyi intézet jelentése szerint az idén eddig 104 687 beteget regisztráltak.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.