Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem lesznek délutánonként szükségszerűen tanórák és kötelező elfoglaltságok a tanrendben, az általános iskola valamennyi évfolyamán azonban alapesetben délután négyig tart majd a foglalkozás - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki jelezte azt is: napokon belül elkészül a köznevelési törvény tervezetének kodifikált változata, amit a jövő héten nyilvánosságra hoznak.
Hangsúlyozta, hogy a délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, s hazavihetik a gyereket. A rendszer az alsó tagozatokon már megszokott napközihez hasonlít majd, de fő feladata a felzárkóztatás és a tehetséggondozás lesz, olyan délutáni foglalkozásokra nyújt lehetőséget, amelyekhez eddig csak pénzért lehetett hozzájutni.
Lehetővé teszik majd az intézményeknek, hogy - amennyiben a felzárkóztatás szempontjából indokolt - iskolaotthon formájában működjenek, s ezen iskolákban délután is lesznek kötelező tanórák - mondta el Gloviczki Zoltán, hozzátéve, hogy e formában is biztosítanának egy-két olyan délutánt, amikor nincs kötelező foglalkozás. Az új modell bevezetésére 2013-ban kerülhet sor - közölte a lappal a helyettes államtitkár.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.