Saját tanárát lőtte meg, majd öngyilkos lett egy 10 éves diák Brazíliában

Rálőtt a tanítónőjére, majd öngyilkos lett egy tízéves általános iskolás a brazíliai Sao Caetano do Sulban.

  • Eduline

David Mota Nogueira egy 38-as kaliberű fegyverrel rontott be az osztályterembe múlt csütörtökön, és a diákok előtt sebesítette meg a pedagógust, akit azonnal kórházba szállítottak, az orvosok szerint stabil az állapota – írja a Daily Mail.

A negyedik osztályos diák a lövés után kirohant, majd maga ellen fordította a fegyverét. Tanárai szerint jó tanuló volt, soha nem volt vele probléma, osztálytársai szerint azonban már többször beszélt arról, hogy lelövi a tanárát, de nem vették komolyan. A nyomozók szerint a fiú a fegyvert valószínűleg édesapjától vette el, aki rendőrként dolgozik.

eduline

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu