Kabrió Mercit árvereztek tornádó által letarolt iskolák javára

Egy jótékonysági árverésen 130 ezer dollárért (26 millió forintért) vásárolta meg egy pár Sheryl Crow lenyitható tetejű Mercedesét, és a májusi tornádóban elpusztult joplini iskolák javára befolyt összeget további 130 ezer dollárral toldotta meg.

  • Eduline

A névtelenségbe burkolózó pár egy kaliforniai aukción licitált a népszerű énekesnő 1959-es fehér Mercedesére, amelynek értékét eredetileg 50-80 ezer dollárra becsülték. A vásárlás után határoztak úgy, hogy megduplázzák hozzájárulásukat az újjáépítéshez - közölte a Délnyugat-Missouri Közösségi Alapítvány, amely Joplin letarolt iskoláinak helyreállítására gyűjt adományokat.

"Az ilyen adományokból látszik, hogy az emberek és a szervezetek országszerte segíteni akarnak nekünk a talpra állásban" - fogalmazott C.J. Huff, a joplini iskolák főfelügyelője.

A tornádó május 22-én 162 halálos áldozatot követelt, lerombolta a joplini gimnáziumot, két további iskolát és hét épületet megrongált. Az illetékesek szerint több mint 150 millió dolláros kár keletkezett. A tanítás ugyan megkezdődött, de diákok ezreit csak átmeneti létesítményekben tudták elhelyezni.

MTI

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.