Döntött a kormány: már 2012-ben átveszi az állam az iskolákat

Elsöprő többséggel mondott igent a Fidesz-KDNP frakció Orbán Viktor miniszterelnöknek arra kérdésére, hogy újjá kell-e szervezni a közoktatást, és támogatta, hogy a következő tanévtől az önkormányzati óvodák kivételével állami fenntartásba kerüljenek az általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák - közölte Lázár János pénteken hajdúszoboszlói tájékoztatóján.

  • Eduline

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport  ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: nem az önkormányzatok felelősek azért, hogy a jelenlegi oktatási rendszer "szegregál, diszkriminál, növeli a különbségeket, nem biztosítja az esélyegyenlőséget, s ez alapvetően befolyásolja Magyarország versenyképességét."

Lázár János az elmúlt 20 év egyik legsúlyosabb hibájának nevezte a magyar oktatási rendszer "lezüllesztését". Beszámolója szerint erről a témáról hosszú vita folyt mind a Fidesz elnökségében, mint a frakcióban. A vita fontos elemének nevezte, hogy az állami szerepvállalás mellett milyen szerepe lesz az önkormányzatoknak a jövőben a közoktatásban.

Kósa Lajos debreceni polgármester vezetésével a frakció munkacsoportot hozott létre, amely javaslatot tesz az önkormányzati szerepvállalásra - fűzte hozzá. A kormány nyitott az önkormányzatokkal való együttműködés kapcsán, abban, hogy "megmaradjon a jó kapcsolat". Ugyanakkor - mint kifejtette -, megfogalmazták kétségeiket is, miszerint az új állami oktatás akkor lesz sikeres, ha képes lesz professzionálisan fenntartani a szervezetet. Erre Orbán Viktor miniszterelnök garanciát vállalt - tette hozzá a frakcióvezető.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.