Több száz kínai diák került kórházba ételmérgezés miatt

Közel 300 általános iskolás és középiskolás diák került kórházba az iskolakezdés hetében Kínában, valószínűleg ételmérgezés vagy mérgező anyagokat tartalmazó ételek, illetve víz fogyasztása állhat a megbetegedések mögött.

  • Eduline

A múlt héten öt esetben szállítottak kórházba diákokat Kínában, a megbetegedéseket feltehetően ételmérgezések okozták.Legutóbb múlt szerdán lett rosszul 86 diák Sandong tartományban, miután megebédeltek az iskolában, írja a hvg.hu az AP információira hivatkozva.

A kórházak tíz diákot hosszabb időre is bent tartottak megfigyelésre, a hatóságok pedig a menza ételeit vizsgálják - tette hozzá a Xinhua hírügynökség. A beszámoló szerint a múlt hét során további 205 gyerek betegedett meg hasonló okokból két másik tartományban.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.