Tanszerre beváltható utalványokat kapnak a rászoruló diákok

Az utalványok kiosztását szerdán kezdte meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitász szervezete.

  • Eduline

Az egyenként tízezer forintos utalványokat az egyházmegyében nyolc helyen juttatják el száz rászoruló diáknak. Az országos szervezet 15 millióval támogatja a hátrányos helyzetűeket, így egyházmegyénként egy-egy millió forintos keret áll rendelkezésükre.

 

Rászorultsági alapon adják oda az egyik áruházlánc tanszerutalványait, amelyekhez nem csak az egyházi fenntartású intézmények tanulói juthatnak hozzá.

A katolikus egyházmegye 47 karitász csoportja tesz javaslatot arról, hogy kit támogassanak. Közöttük elsősorban a nagycsaládosok, a munkanélküliek, a létminimum alatt élők gyermekei, illetve a fogyatékos vagy tartós beteg tanulóktalálhatók. Az akcióval több mint ötven település iskolásait segítik. 

 MTI

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.