Megszüntetné az önálló szakiskolákat a kormány, csökkenhet a gimnazisták száma

Csaknem 20 százalékos megtakarítást eredményezne a szakképzési intézményi rendszer átalakításának terve - írta a Magyar Nemzet kedden, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkársága által készített szakképzési koncepciónak a lap birtokába került, átdolgozott változatára hivatkozva.

  • Eduline

A dokumentum szerint a több mint 700 szakképző iskolát alig félszáz központi intézménybe, térségi integrált szakképző központba olvasztják be, így könnyen kiszűrhetővé válnak a párhuzamos képzések, megszüntethetők a felesleges, drága tanműhelyek, és bezárhatók a jórészt üres iskolák. 

A tanárok a térségi központ valamennyi iskolájában taníthatnának, a képzés hatékonyabb és olcsóbb lesz, az osztálylétszámok nőnek, míg a tanárok létszáma csökken, a tervek szerint mintegy 26 százalékkal - írta a lap a birtokába jutott koncepció alapján.

Szakiskolák: minden negyedik pedagógus elveszítheti az állását

A Magyar Nemzet úgy tudja, a dokumentum szerint az oktatási intézményrendszer átalakítása következtében 2016-ra 40 százalékkal, 121 ezerre csökkenne a gimnazisták száma, amit a középiskolai felvétel vizsgaeredményhez kötésével érnének el. Nőne ugyanakkor, csaknem 30 százalékkal a szakiskolák tanulóinak száma.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.