Szex a tantervben: túl sok a nemi úton terjedő betegség és a tiniterhesség

Csaknem két évtized után szeptembertől ismét kötelezővé teszik a diákok szexuális felvilágosítását a New York-i állami általános és középiskolákban - közölte szerdai számában a The New York Times.

  • Eduline

A tanrendbe beemelendő órákon a diákok egyebek mellett megismerkednek majd az óvszer használatával is. Az intézkedés Michael Bloomberg polgármester azon stratégiájába illeszkedik bele, amely az afroamerikai és a spanyolajkú fiatalok életminőségének javítását célozza. E két kisebbségi csoporton belül ugyanis sokkal gyakoribb a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegség, mint a fehérek körében.

Országos szinten 2006 és 2008 között minden negyedik tizenéves amerikai diák csak az önmegtartóztatás szükségességéről hallott az iskolában, a fogamzásgátló módszerekről nem. 2011-ben csak 20 állam és a főváros állami oktatási intézményeiben volt kötelező szexuális és HIV-felvilágosítás. További 12 államban - köztük New Yorkban - csak a HIV-fertőzéssel kapcsolatos oktatást tették kötelezővé.

New York City iskoláiban ezentúl a hatodik vagy hetedik osztályban, utána pedig a kilencedik vagy a tizedik osztályban kell egészségügyi felvilágosító órákat tartani, egy-egy félév erejéig. Az órák koedukáltak lesznek.

New York városában az 1980-as években egyszer már kötelezővé tették a szexuális élettel kapcsolatos oktatást az állami iskolákban, ám azt később vallási csoportok és az iskolai tanács tagjainak ellenállása miatt kivették a tanrendből. Egy 2009-ben végzett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 81 százaléka gondolta úgy, hogy a városi iskoláknak foglalkozniuk kellene a szexuális neveléssel.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.