Radikális váltás: hatnapos lesz az iskolai hét, rövidebb lesz a tanév Memphisben

Hatnapos tanítási hetet vezetnének be a memphisi iskolákban: a tervek szerint a diákoknak legalább hét órájuk lenne naponta, és szombaton is nyitva tartanának az oktatási intézmények. Nem mindenki örül a változtatásnak, sokak szerint a kisebb gyerekek fizikailag nem bírják majd a hosszú tanítási napokat.

  • Eduline

A memphisi oktatási szakemberek szerint a diákok tudása akkor válna igazán versenyképessé, ha több időt tölthetnének az iskolában, többek között egy második idegen nyelv elsajátításával – erre azonban a jelenlegi óraszámok mellett nincs lehetőség. A város oktatási vezetői ezért a hatnapos iskolahét bevezetését fontolgatják: a tanulóknak minden nap hét órájuk lenne, a középiskolákban tíz nappal tovább tartana a tanév, amelyet rövidebb szakaszokra osztanának be.

Több pedagógus úgy gondolja, a kisebb gyerekek nem bírják majd a hosszú iskolai hetet – azzal érvelnek, hogy a hét-nyolcéves diákoknak szükségük van a testmozgásra és a pihenésre, az új órarend miatt erre azonban alig lesz lehetőségük.

Egyesült Államok: van, ahol hat, máshol négy napig tanulnak a diákok
Wikipedia

Hasonló tervek vannak napirenden Baltimore-ban is: a wbaltv.com olvasóival is megszavaztatta a kérdést, többségük azonban elutasította a hatnapos iskolahetet. Sokak szerint azt, amit öt nap alatt nem tudnak elsajátítani az iskolákban a diákok, hat nap alatt sem tudják majd, mások vallási okok miatt kifogásolják a szombati tanítást, sőt olyan olvasói levél is érkezett, amely a régi, szintén hatnapos tanítási hét sikertelenségét hozza fel ellenérvként. Mikor kezdődik a 2011/2012-es tanév, mikor lesz az őszi és a téli szünet? A legfontosabb dátumokat itt találod.

Nagy-Britanniában is hosszabb lehet a tanítási hét

Michael Gove brit oktatási miniszter szerint is érdemes lenne lerövidíteni a nyári szünetet, az iskolákat pedig arra kötelezni, hogy öt- helyett hatnapos tanítási hetet vezessenek be. A tárcavezető követendő példaként június végén a Norwich Free Schoolt említette, amelyben a következő tanévtől heti hatnapos lesz a tanítás, az intézmény évi ötvenegy héten keresztül lesz nyitva – egyedül a karácsonyi vakáció idején és a munkaszüneti napokon tart majd zárva, a nyári szünetet pedig négyhetesre rövidítik.

Gove úgy véli, a hosszabb tanítási napok bevezetését is érdemes lenne megfontolni, a szülők életét ugyanis megkönnyítené, ha a tanulók egészen este hétig-nyolcig az iskolában maradhatnának, és vacsorát is kapnának - a többgyermekes anyák így könnyebben vállalhatnának munkát.

Floridában ezzel szemben négynapos iskolai hetet vezetnek be: 2012-től hétfőtől csütörtökig vagy keddtől péntekig lesz tanítás több oktatási körzetben, így spórolnak az intézmények fenntartási költségein, az iskolai dolgozók bérén, a diákok utaztatásán és a közétkeztetésen. A négynapos iskolai hétről bővebben itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.