Az MSZP szerint koncepció nélkül zárják be az iskolákat

Az MSZP szerint koncepció nélkül zárnak be iskolákat fideszes vezetésű önkormányzatok, így pedagógusok sora maradt állás nélkül.

  • Eduline

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja és Jeszenszki András, a nyíregyházi MSZP-frakció helyettes vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közoktatási törvény tervezetét a kormány még nem fogadta el, és új önkormányzati törvény sincs, így kérdéses az oktatási rendszer finanszírozásának jövője, az országszerte tapasztalható iskolabezárások pedig koncepció nélkül történnek.

Jeszenszki András kifejtette: országosan hetvennél több iskolát zártak már be vagy "tettek tönkre" az elmúlt időszakban. Példaként hozta, hogy Nyíregyházán egy belvárosi iskolát bezártak, három külvárosiban pedig a felső, illetve az alsó tagozatot szüntették meg, így kérdéses a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek kidolgozott speciális tantervi programok továbbélése.

Több városban tüntettek a szülők, a diákok és a tanárok az iskolabezárások ellen
Bánkuti András

Emellett - folytatta a szocialista poliitkus - az intézmények integrációjával a város 18 óvodájából és a 14 általános iskolájából 4-4 nagy intézményt hoztak létre, a többi tagóvodaként, illetve tagiskolaként működik tovább. A változásokkal véleménye szerint az önkormányzat tönkretette a nyíregyházi oktatási rendszert, az óvodákban 37, az általános iskolákban 144, a középiskolákban pedig 83 álláshely, összesen - az intézményvezetői állásokkal együtt - több mint 330 munkahely szűnt meg.

Kunhalmi Ágnes emellett reagált a Hoffmann Rózsa szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra is. Az oktatási államtitkár az elmúlt tanévet értékelve a legfontosabb intézkedések között említette az osztályozás és az évfolyamismétlés visszaállítását az alsó tagozaton, kiemelte a tanárok bántalmazóinak szigorúbb büntethetőségét és a családtámogatás iskolába járáshoz kötését.

Az MSZP-s politikus ezzel kapcsolatban azt mondta: a buktatás visszaállítása nem tekinthető sikernek, az a diáknak, a tanárnak és a szülőknek kis kudarc. Hozzátette, hogy a tanárokat bántalmazók szigorúbb büntetése és a segély iskolába járáshoz kötése is legfeljebb félsiker, a problémát ugyanis ezek az intézkedések nem oldották meg.

MTI 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.