Ilyen az ország első Facebook-osztálya

Az ország minden bizonnyal első weben szervezett gimnáziumi osztálya kezdi meg tanulmányait szeptemberben egy kazincbarcikai gimnáziumban. A borsodi várost is elérő iskolabezárási hullám miatt a diákok kénytelenek volt megszervezni saját jövőjüket, méghozzá a Facebookon - írja az fn.hu.

  • Eduline

Kazincbarcika iskoláit is elérte a közoktatást érintő, az országban mostanában mindenütt tapasztalható két alapvető változási forma: az iskolabezárás és az egyházi fenntartásra való átállás. Az előbbi többek közt a Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumot sújtotta, amelyre a tanév végén lakat került, az utóbbi pedig az alapításától Ságvári Endre nevét viselő gimnáziumot érintette, amelynek fenntartását jövő tanévtől a katolikus egyháznak adták át.

Az iskolájuk bezárásáról szóló döntés után egy 10. osztályos jókais diák egyik szülőjével felkereste Petróczi Gábort, a Ságvári Gimnázium igazgatóját azzal a kéréssel, hogy ősztől vegye át a gimnázium. Ezt követően több jókais diák „Jókai-10. C” néven zárt csoportot hozott létre a Facebook közösségi portálon, ahová meghívták Petróczit is.

Az igazgatót megkérdezték, hány tanulót tudna átvenni a Jókai gimnáziumi képzésben részt vevő 10. C osztályából. „Ha két idegen nyelvet tanultak, akár mindet” – hangzott a gyors válasz. A Facebookon még aznap este megkezdődött az osztály önszerveződése, és 24 óra alatt a 26 diákból 24 úgy nyilatkozott, hogy – lehetőség esetén – ősztől a Ságvári/Szalézi Gimnáziumban folytatná a középiskolát. A különleges esetet maga az igazgató írta meg a most még Ságvári Endre Gimnázium, jövő tanévtől

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium honlapján

- írja az

fn.hu

.

eduline

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.