Ötven szülő kezd éhségsztrájkba egy kaposvári iskola bezárása ellen

Szombat reggel nyolc órakor körülbelül ötven szülő kezd éhségsztrájkba a kaposvári Toldi Általános Iskola és Gimnázium előtt, tiltakozásként az intézmény bezárása ellen - jelentette be az LMP keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Klimóné Csongovai Hilda, az iskola szülői szervezetének elnöke.

  • Eduline

A sajtótájékoztatón, amelyet az LMP Nemzeti Iskolamentő Alap felállításáról szóló javaslata kapcsán hívtak össze, részt vett Lugosi András, a budapesti Janikovszky Éva iskola szülői szervezetének vezetőségi tagja is.

Klimóné Csongovai Hilda, aki hangsúlyozta, hogy a két iskola helyzete nagyon hasonló, arról beszélt, hogy a somogyi megyeszékhely vezetői nem tárgyalnak velük az ügyben és a megkeresett kormányhivataltól sem kaptak választ, ezért döntöttek az éhségsztrájk megkezdése mellett.

Osztolykán Ágnes az LMP képviselője emlékeztetett arra, hogy a parlament még kedden szavaz pártjuk Nemzeti Iskolamentő Alap című tervezetéről. Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke szerint ez a javaslat lenne az egyetlen esély az iskolabezárások elkerülésére, mert így segítséget lehetne nyújtani az önkormányzatoknak, hogy ne kelljen pusztán anyagi okokból felszámolniuk az oktatási intézményeket.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.