Újabb iskola szűnik meg szeptembertől: bezár a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola

Szeptembertől megszűnik a szombathelyi Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, az utolsó ballagást szombaton tartották az intézmény előtti téren.

  • Eduline
Az alon.hu-nak nyilatkozó szülők szerint az osztályok nem maradnak együtt – annak ellenére, hogy az önkormányzat az intézmény bezárásáról hozott döntéssel együtt kijelölte azokat a középiskolákat, amelyek átveszik a diákokat.

A Szent-Györgyi Albert Középiskola tanárai és diákjai korábban nyílt levelet küldtek a szombathelyi képviselő-testületnek. A bezárás ellen tiltakozók szerint az intézményről készített szakértői jelentés nem hangsúlyozta az oktatás minőségét: az egészségügyi, a testnevelés és a dráma-videós tagozat mellett szakközépiskolai képzést és felnőttképzést is indítottak az elmúlt években. A szombathelyi iskolabezárásokról bővebben itt olvashatsz.

Tiltakozás a szombathelyi középiskola bezárása ellen
MTI Fotó: Kászoni László

Jövő ősszel legalább néggyel kevesebb budapesti általános iskolában kezdődik meg a tanév - több kerületi önkormányzat döntött ugyanis oktatási intézmények megszüntetéséről. Csepel, Erzsébetváros és Zugló mellett az V. kerületben is eggyel kevesebb iskola működik majd szeptembertől. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline
Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.