Két diák és egy tanár vesztette életét egy kínai iskolai balesetben

Két diák és egy tanár vesztette életét csütörtök reggel egy kínai általános iskola előtt, amikor egy furgon a várakozó tanulók közé hajtott.

  • Eduline

Legalább husonegy diák és tanár sérült meg a csütörtök reggeli balesetben, a furgon sofőrje a pekingi Pinggu kerület szóvivője szerint véletlenül hajtott fel a járdára, és sodort el több gyereket – írja a

China Daily

.

A baleset reggel hét órakor történt, a Central Primary School és a Ma Cheong Business School tanulói közül többen az intézmény táborának bejárata előtt várakoztak.

eduline

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.