Veszélyben az ország első alapítványi iskolája: átvenné az állam az AKG-t?

Autonómiáját félti Magyarország első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG).

  • Eduline

A Népszabadság szerint a kormány meg akarja szüntetni az iskolát fenntartó alapítványt, és a tulajdonosi jogokat az állami többségi tulajdon biztosításával egy nonprofit gazdasági társaság kezébe kívánja adni. Horn György, az intézmény pedagógiai vezetője megdöbbenéssel értesült a döntésről. Mint mondta, nem érti, hogyan válik az állam tulajdonossá egy olyan iskolában, amelynek fenntartásához 15 éve nem ad pénzt.

Vége az AKG-t fenntartó alapítványnak?

Horn György közölte, nem érti azt sem, hogyan kerülhetett az iskolát fenntartó alapítvány a kormány által felülvizsgálandó közalapítványok közé. Reméli, a fenntartó jogi státuszának megváltozása nem jelenti azt, hogy az állam így majd korlátozza az iskola autonómiáját.

Jelezte azt is, úgy tudja, hogy a közoktatásért felelős helyettes államtitkár is kiemelkedőnek tartja az iskolában zajló pedagógiai munkát. Ebből arra következtetetek - tette hozzá - hogy nem akarnak semmiféle változást Magyarország első alapítványi iskolájában, és hagynak minket úgy dolgozni, ahogy azt mi szakmailag a legjobban tartjuk.

MTI

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.