Katonai táborokban "nevelik át" a meleg diákokat Malajziában

Hatalmas felzúdulást keltett Malajziában az, hogy a helyi hatóságok katonai indulókkal és hittanórákkal próbáltak az erény államilag kijelölt útjára terelni vélhetően meleg fiatalokat. A fiúk önként vettek részt a négynapos "tanfolyamon" - állították a konzervatív Terengganu szövetségi állam társadalmi össztűz alá került hatóságai csütörtökön.

  • Eduline

A hatóságok a Kuala Lumpur-i család- és nőügyi minisztérium éles bírálata ellenére továbbra is makacsul kitartanak, és további hasonló táborok megrendezését tervezik. A többségében muszlim Malajziában tilos a homoszexualitás, és 20 év börtönnel büntetik.

A héten lezajlott négynapos tábort 13 és 18 év közötti fiatalok látogatták, összesen 57-en, akik tanáraik szerint "nőies jegyeket" mutattak. Hogy ezzel pontosan mire céloztak, az homályba vész. A fiúk vallási oktatásban részesültek, megtanultak menetelni, és festékszórós pisztolyokkal dzsungelharcot vívni.

"Ez a személyiségfejlődést szolgálja" - magyarázta Razali Daud, a szövetségi állam nevelésügyi minisztere a New Strait Times című lapnak. "Reméljük, hogy a fiúk testileg és lelkileg is erősebbek lettek."

Más hatósági tisztségviselők nem beszéltek rébuszokban: a tábor célja az volt, hogy elkerüljék a fiúk homo- és biszexuálissá válását. Shahrizat Abdul Jalil családügyi miniszterasszony felháborodottan vett tudomást a tanfolyamról, szerinte az csak lelki sérülést okoz a fiataloknak. A Joint Action Group for Gender Equality nevű emberjogi szervezet szerint "a fiúkat azért büntették, mert kifejezték személyiségüket és identitásukat".

MTI

 

 

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu