Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pszichológusok vizsgálhatják a „nem megfelelően viselkedő”, agresszív vagy erőszakos pedagógusok alkalmasságát Romániában. Az oktatási minisztérium azokat a tanárokat küldené el a pályáról, akik szakmailag felkészültek, de a nevelési feladatok ellátása alkalmatlanok.
A tervek szerint az iskolaigazgatók is kérhetik majd egy-egy pedagógus pszichológiai vizsgálatát: ha a tanár nem hajlandó megjelenni az alkalmassági vizsgát végző bizottság előtt, fegyelmi eljárást indíthatnak ellene, ha pedig alkalmatlannak találják, akár a munkaszerződését is felbonthatják – írja az Új Magyar Szó.

A lapnak Kovászna megye főtanfelügyelője nyilatkozott, szerinte eddig is jelezték a szaktárcának a szülők és a diákok panaszait, de a jogszabályok nem adtak lehetőséget arra, hogy az agresszív vagy erőszakos pedagógusokat eltanácsolják a pályáról. Keresztély Irma úgy tudja, az elmúlt években mindössze néhány tanárra érkezett ilyen panasz, de ők a joghézag miatt megúszták egy-egy írásbeli figyelmeztetéssel.
Milyen alkalmassági vizsgán kell megfelelniük a pedagógusoknak Európa más országaiban? A tanári vizsgákról, továbbképzésekről és fizetésekről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.
Alkalmassági vizsgát és speciális kritériumrendszert vezetnének be itthon is, a tanári szakokra felvételizőknek külön pályaalkalmassági felvételin kellene részt venniük - igaz, arról egyelőre keveset lehet tudni, hogy a tervből mi valósul majd meg.
Az új közoktatási törvény tervezetének legújabb változatáról bővebben itt olvashatsz.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.