Megszűnik a kistarcsai szakközépiskola, költöznek a diákok

Nem kívánja tovább működtetni a kistarcsai önkormányzat a Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolát és Gimnáziumot, így visszaadta Pest megyének. A megyei közgyűlés döntése értelmében a tanulókat Aszódon, illetve Gödöllőn helyezik el, a tanárok sorsát "átgondolják" - közölte a megyeháza sajtófőnöke.

  • Eduline

Ambrus András elmondta, hogy mivel Kistarcsa csak a további működtetésről mondott le, az iskola épületéről, illetve vagyonáról nem, a közgyűlés döntése értelmében az érintett diákok az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumban, illetve a gödöllői Madách Imre Szakközépiskolában kezdhetik majd az új tanévet. A sajtófőnök hozzátette: ha a megyeháza megkapta volna a kistarcsai ingatlant, az ismert pénzügyi nehézségek miatt akkor sem tudnák finanszírozni az iskola önálló működését. A munkahely nélkül maradó tanárok jövőjéről még nincs végleges döntés - tette hozzá Ambrus András.

Solymosi Sándor (Fidesz-KDNP), Kistarcsa polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a város kasszájából nem futja a középiskola fenntartására. A megszüntetés mellett szólt az is, hogy az intézmény tanulóinak 80 százaléka nem kistarcsai (sokan például Vácrátótról, Dányból, Kartalról és Kerepesről járnak be), illetve hogy a megüresedő épületben két összevont általános iskolát tudnak majd elhelyezni, s ily módon megnyílik a lehetőség egy tornacsarnok megépítésére is.

A megszűnő iskolák listájáról bővebben itt olvashatsz.

Egyelőre nagy a zúgolódás, mert a szülők egy része nem tudja elfogadni a kényszerhelyzetet, bár sok diáknak kényelmesebb lesz Gödöllőre utazni, mint Kistarcsára - mondta a polgármester.

Lukács Ferencné iskolaigazgató szerint a közoktatási törvény kimondja, hogy ilyen esetben a működtetési joggal együtt az ingatlant is át kellene adni a megyének. Ha ez megtörténne, megmaradhatna a középiskola, mert egy szervezet jelezte, hogy finanszírozná a további működést - magyarázta az igazgató. Lukács Ferencné elismerte: a 233 nappali tagozatos diák és a csaknem ennyi "külsős" hallgató zöme nem kistarcsai lakos, de azt kétli, hogy szinte mindannyian jobban járnak, ha Gödöllőre, illetve Aszódra kell majd utazniuk.

"A középiskola megszűnése miatt csaknem harminc pedagógus, illetve más munkakörben dolgozó elbocsátásának előkészítésére kaptam utasítást, és a két általános iskola összevonása után további szakemberek kerülhetnek utcára" - mondta Lukács Ferencné.

Az MSZP Pest megyei frakciója az MTI-hez eljuttatott közleményében a fideszes vezetésű megye és a szintén fideszes vezetésű város "trükközésének" minősítette a történteket. A frakció levélben kérte a Pest megyei önkormányzat elnökét és Kistarcsa polgármesterét döntéseik újragondolására, illetve az iskola - állami normatíván felüli - kevesebb mint 20 millió forintos éves működtetési költségének előteremtésére. Az MSZP-frakció az illetékes hatóságtól törvényességi felülvizsgálatot kér - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.