Facebookos kémiaversenyt hirdettek középiskolásoknak

Kreatív kémiaversenyt hirdetett diákoknak a Magyar Kémikusok Egyesülete: a Felszínelők elnevezésű verseny kizárólag interneten, közösségi oldalakon zajlik majd, a főnyeremény egy háromnapos párizsi tanulmányút.

  • Eduline

A szervezők célja, hogy a diákok a hagyományos keretekből kilépve, kreatív és egyedi megoldásokat keressenek, vagyis nem tanulmányi versenyről van szó, a szakmai tudás mellett az ötletesség a legfontosabb szempont.

A győztest a versenyhez kapcsolódó Facebook-oldalon történő szavazás végeredménye fogja eldönteni. Az kapja az utat, akinek nyilvánosságra hozott pályaművét a legtöbben lájkolják.

eduline

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.