Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Atomok itt, molekulák ott - kémia az egész világ! címmel középiskolai vetélkedőt indít a Magyar Televízió Delta című műsora.

Az MTV tudományos ismeretterjesztő műsora a Kémia Nemzetközi Éve alkalmából indít újabb vetélkedőt korábbi, nagy sikerrel zárult hasonló sorozatai után - mondta el Montskó Éva főszerkesztő. Mint hozzátette, a műsor a tudomány újdonságainak népszerűsítése mellett új formákat keres, melyekkel egyúttal közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel, és nyit a fiatalabb korosztályok felé.
Fiar Sándor műsorvezető felelevenítette a Delta korábbi vetélkedőinek hangulatát, miközben számos látványos kísérletet is felidézett, melyeket személyesen mutatott be a televíziónézőknek. A korábbi vetélkedők közül 2005-ben a Fizika Nemzetközi Évéhez csatlakozott a műsor, 2008-ban a Föld Bolygó Nemzetközi Évéhez, a Delta indulásának 45. évfordulója apropóján pedig több generációs családoknak szerveztek versenyt.
A most induló vetélkedő, melyre 3 tagú diákcsapatok jelentkezését várják, a Magyar Kémikusok Egyesületének közreműködésével készül. A döntőbe jutást háromfordulós selejtezők után vívhatják ki a csapatok. Az első, tesztfeladatokat tartalmazó fordulót március 26-án tartják, majd a következő héten esszét kell írniuk a diákoknak, végül az utolsó körben már kísérleti feladatokat is kapnak a kitartóak. A legjobb öt csapatnak egy sajátos "akadályversenyt" terveznek a műsorkészítők, melynek témája a kémia a mindennapokban. A versenyt beharangozó videóban egyebek között a paprikát, C-vitamint, hajzselét említik az életünkben állandóan jelen lévő kémiai anyagok közül.
Mint Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Magyar Kémikusok Egyesületének örökös elnöke elmondta, Etiópia 2008-as javaslata alapján döntött úgy az Egyesült Nemzetek Szervezete, hogy 2011-et a Kémia Nemzetközi Évének nyilvánítja, nem utolsó sorban Marie Curie előtt tisztelegve, a tudós kémiai Nobel-díjának 100. évfordulója alkalmából.
A döntőt május 14-én és 15-én rögzíti a Delta stábja, adásba pedig május 28-án és június 4-én kerül. A vetélkedő fődíja egy tanulmányi kirándulás a világ egyik vezető vegyipari vállalata, a BASF németországi, ludwigshafeni központjába, valamint egy Leonar3Do 3D-s berendezés.
A verseny támogatója a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a BASF Hungária Kft., a Nitrogénművek Zrt., valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. A kérdések megtalálhatók a műsor honlapján, a
címen, valamint az Élet és Tudomány című folyóirat aktuális heti számában.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.