Nem kapnak többé cafeteriát a tanárok, tiltakoznak a pécsi önkormányzat döntése ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidaritását fejezte ki pénteki közleményében azokkal a pécsi közalkalmazottakkal, akiknek megszüntették cafetéria juttatását.

  • Eduline

Mendrey László, a szervezet elnöke közleményében azt írta, a fenntartó egy tollvonással vonta meg a közalkalmazottaknak eddig biztosított cafetéria juttatást egy egyéni képviselői indítvány elfogadásával, így kerülve ki az érdekegyeztetés fórumait.

 

"A fiskális önkény nem kíméli a köz alkalmazottainak adható juttatásokat (...) Ugyanakkor a jog biztosította diszkriminációval élve azonos elemeket eltérően kezel, a köz tisztviselőinél törvény által előírva biztosítottan, a közalkalmazottaknál pedig adhatóan" - fogalmazott az érdekvédő, hozzátéve: ami adható, az nincs, a hivatkozás pedig egyszerű, hiányzik a fedezet.

 

A pécsi közgyűlés március 10-én fogadta el a város költségvetését. Trombitás Károly fideszes képviselő az utolsó pillanatban benyújtott, majd elfogadott módosító indítványa értelmében a baranyai megyeszékhelyen megszüntetik a közalkalmazottak béren kívüli juttatását. Ezt némileg ellensúlyozva a havi bruttó 100 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét legfeljebb havi bruttó 8 500 forinttal emelik január elsejéig visszamenőleg, ez év november 30-ig. Az indoklás szerint ezzel a lépéssel összesen mintegy 300 millió forintot spórol a város.

 

Nagy Erzsébet, a helyi PDSZ elnöke másnap azt mondta, hogy közmeghallgatást kezdeményeztek, de már szervezik az utcai demonstrációt is a pécsi pedagógusok, s ha mindezek nem vezetnek eredményre, a sztrájkot sem zárta ki az érdekvédő.

MTI 

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.