Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Magánokirat-hamisítás miatt nyomoz a rendőrség a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola és Szakközépiskola ügyében, egy jobbikos képviselő szerint az iskolának csak papíron van négyszáz diákja, valójában még százötvenen sem férnének el az osztálytermekbe - írja a HVG.
Házkutatást tartottak a nyomozók a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a múlt hét elején. A rendőrség osztálynaplókat és különböző iratokat foglalt le.
Magánokirat-hamisítás vádjával indult az eljárás ismeretlen tettes ellen, miután Jakab Péter, az iskola egykori tanára, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci önkormányzati képviselője a miskolci közgyűlésben arról beszélt, hogy az iskolának papíron közel négyszáz diákja van, de csak százötvenet tudnának leültetni az osztályokba. Szerinte a valóságban ennek a létszámnak is csak a töredéke látogatja az intézményt, viszont az állami támogatást a bejelentett létszám után veszik fel.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.