Katolikus iskolákat alapítanak Tatán

Szeptembertől két - egyházi iskolai tanterv szerint működő első és két ötödik osztállyal - katolikus iskolát hoz létre a tatai önkormányzat - írta pénteki számában a 24 Óra.

  • Eduline

Michl József polgármester a lapnak nyilatkozva kiemelte, a Tatán élő hívő emberek sok évtizedes igénye, hogy gyermekeik világnézetüknek megfelelő oktatásban vehessenek részt, ám a városban eddig nem működött egyházi fenntartású általános iskola.

Az egyháznak átadott két iskola közül jelenleg egyike sem önálló, mindkettő egy másik iskolának alárendelve, tagintézményként működik. Az egyházi fenntartásba adással létük - az önkormányzat szerint - hosszú időre biztosítható lenne. A város tervei között egy katolikus és egy református óvoda kialakítása is szerepel - írta a lap.

 MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.