Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szóváltás után lefejelte egy diák apja az egyik budapesti, VI. kerületi iskola igazgatóját kedden, a rendőrség eljárást indított ellene.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint az iskola egyik tantermébe bementek az egyik diák szülei, leültek a hátsó padba, és a tanárnő felszólítására sem hagyták el a helyiséget. A tanárnő az iskola igazgatójától kért segítséget, aki többször megkérte a szülőket, hogy hagyják el a tantermet, mert megsértik az iskola házirendjét.
A szülők végül távoztak, azonban az iskola bejáratánál szóváltásba keveredett az igazgatóval az apa, aki trágár szavakat kiabált, majd lefejelte a középkorú igazgatót, akinek az elsődleges megállapítások szerint könnyű sérülést szerzett.
A férfit a járőrök a helyszínen elfogták, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.